VálasztóPolgár

A nemzeti konzultáció intézményével a legteljesebb mértékben egyetértek. Persze tudom, hogy ez egy ügyes kampányfogás és valójában kevésbé véleménynyilvánításról van szó, sokkal inkább a szavazótábor ébren tartásáról. Mégis, értékelendő mint gesztus, hogy lám, nemcsak a kampány évében vagyunk kíváncsiak a véleményetekre. Ezen túlmenően pedig, bármennyire is koncepciózusak a kérdések, arra sarkallnak, hogy igenis vegyük a fáradságot és gondolkodjunk el, hogy mi is az álláspontunk egyes kérdésekben. Gondolkodó emberek nélkül nincs ugyanis jól működő demokrácia. Az előző kormányok, különösen a liberálisok, mindent elkövettek, hogy a gondolkodás az ő privilégiumuk legyen, a tömegeknek elég annyit tudni, hogy hova húzzák az ikszet, ha eljön az ideje.

Csak remélni tudom, hogy a konzultációkból egyfajta közvetlen demokrácia is kialakul egyszer. Számos olyan helyi ügy volt az elmúlt időben, amelyekről szerintem helyi népszavazást kellett volna tartani. Pl.: átvegye-e a falu iskoláját a Hit Gyülekezete? Jelenleg pár száz felháborodott ember szavazata nem ér annyit, hogy figyelembe vegyék a véleményüket, akkor sem, ha helyi szinten fontos kérdésről van szó, és ha helyi szinten ez a pár száz ember már többség. Egy faluval arrébb már senkit nem érdekel a dolog. Lehetővé, sőt kötelezővé kéne tenni, hogy helyiek kezdeményezésére az önkormányzatok népszavazást írjanak ki, bármilyen, az adott önkormányzat hatáskörébe tartozó kérdésről. Akár kicsiben, akár országos szinten, most ugyanis "csomagban" kell megvennünk egy programot (amit persze nem is tudunk előre, hogy mi van benne). Bár a nemzeti konzultációnak távolról sem célja, hogy nagyobb beleszólást engedjen két választás között, arra alkalmas lehet, hogy kialakítson egy tudatos választói magatartást. Ha pedig így van, talán egyszer jobban sajátunknak fogjuk érezni a felelősséget, a választott vezetők pedig talán jobban érzik majd, hogy nem tehetnek meg akármit.

Egyetlen dolog azért beárnyékolja azért ezt a nagyszerű kezdeményezést: az adatkezelés aggodalmakra ad okot. A politikai nézet személyes adat, nem szívesen bízzuk senkire, ezért anonim minden közvélemény-kutatás és szavazás. A konzultációs kérdőívek viszont beazonosíthatók. Orbán arrogáns válasza erre az aggályra eléggé kiábrándító: „Aki fél, majd nem küldi vissza a kérdőívet.” Meg se próbál megnyugtatni, hogy nincs mitől félni, nyugodtan tessék kitölteni. Sajnos nincs messze az idő, amikor okkal félt az, akit az állam nyilvántart. Ezek a reflexek még bennünk vannak, különösen az idősebbekben. Pedig tényleg jó lenne ez a konzultáció...

Eleddig nagyon komolytalannak és nevetségesnek tartottam minden egyes alkalmat, amikor az ellenzék diktatúra építésével vádolta a kormányt és riogatta a közvéleményt. Az emberek gyakorlatilag teljhatalmat adtak egy pártnak, az él vele, ez így van rendjén. Akkor menne szembe a demokratikus választói akarattal, ha nem tenné.

Most viszont egy egészen hajmeresztő ötlet látott napvilágot a hírekben, állítólag a miniszterelnök környezetéből: felfüggesztenék a pártok állami támogatását. Ha ez megtörténik, az már bizony az egypártrendszer építése. Mondják majd, hogy ugyanmár, hiszen épp a Fidesz esik el a legnagyobb összegtől, nyilván ő a legnagyobb vesztes, mit sírnak a többiek. De gonoljuk meg: kinek nagyobb érvágás, ha mondjuk fél évig nem kap fizetést: annak aki gazdag, vagy annak, aki szegény? Melyik hal előbb éhen? Arról nem is beszélve, hogy a kormányerők mögött lévő párt mindig kicsit félálomban van. A párt fő tevékenysége a kormányzás, a fontos emberek állami pozíciókban vannak, a kormányzástól független párttevékenység - amire külön forrás kéne - alig van. És akkor még nem bocsátkoztam rosszindulatú, de nem megalapozatlan feltételezésekbe az állami pénzek pártcélokra való átcsatornázásáról. Eközben az ellenzék vért izzad, hogy az üzenetei eljussanak a választókhoz és hogy fenn tudja tartani (ki tudja építeni) a hálózatát. Nekik van igazán szükségük pártakciókra, de pénz nélkül nem lehet eljutni a választókhoz. Mint látjuk, ha van pénz, akkor sem könnyű.

A takarékoskodásra hivatkozni ezesetben erősen álszent. Évi pár milliárdos nagyságrendről van szó. Ehhez képest vannak százmillárdok belépni a mobilpiacra, ahol semmi esély a megtérülésre. A demokráciának ára van, pl. egy választás lebonyolítása is több milliárdba kerül. Nem ezen kell spórolni. Lehet jobb, akár olcsóbb pártfinanszírozási rendszert bevezetni, de a kicsiket egy átmeneti pénzhiány is azonnal megfojtja.

Szerencsére ez még csak egy "mi lenne, ha..." gondolat, reméljük soha nem születik ilyen döntés. Persze már is elgondolkoztató, hogy ilyen egyáltalán felmerül, és a kormány megerősíti, hogy ez bizony nem "bulvárkacsa".

Gyurcsányról azok az ovis kisgyerekek jutnak eszembe, akik ha egy társuk kitalál valami új szórakozást, rögtön kórusban üvöltve rohannak: "Én is, én is!". Így volt akkor is, amikor odapofátlankodott az LMP tüntetésére, hogy őt is lecsukják. Most pedig még a plágium privilégiumát sem hagyja meg a jobboldalnak. Persze az ügy neki ugyanúgy kínos, és koránt sem önként jelentkezett a botrányért, de azért mégis vicces, hogy nincs botrány, amibe ne tudna belekeveredni, amivel ne tudná felhívni magára a figyelmet. Hitetlenkedve nézem, amikor az őszödi eset után veszi a bátorságot és erkölcsről prédikál. És olyanokat mond, hogy egy hazug ember nem lehet az ország elnöke. Egyszerűen nem értem, hogy lehet még mindig ott a közéletben. Remélem a DK nem éli túl 2014-et és Fletótól végleg megszabadulunk. Persze sokszor jókat szórakozom rajta, de most már kezd irritálni. Inkább hallgatok majd rádiókabarét.

Eddig tartott a nem otodox gazdaságpolitika. Az újabb adók bevezetése teljesen ortodox lehúzás. A lakosság további sarcolása. Volt két év, amíg azt hihettük, hogy az átmeneti adókkal időt nyer a kormány a nagyszabású átalakításokra, aztán kivezetésükkor már nem is lesz szükség a plusz forrásra, mert annyival jobban fog gazdálkodni az állam. Tévedés volt. Lehet, hogy két évvel később jöttek csak a lakosságot közvetlenül sújtó újabb adók, de végülis ugyanott tartunk, annyi különbséggel, hogy közben magunkra haragítottuk a fél világot. Nem tudom megérte-e. Illetve de, azt hiszem mégis tudom.

Egyébként a kormány, amikor gazdaságpolitikáról beszél, az esetek 90%-ban az adórendszerre gondol. Nem egy-egy adó bevezetésén vagy kivezetésén, növelésén vagy csökkentésén múlik a gazdaságpolitika sikere. Tényleg nincs más eszköz? Hol a stratégia, amihez az adórendszert igazítjuk? Komolyan az egykulcsos adó lendíti fel a gazdaságot? Ugyanmár! Ez mind szemfényvesztés. Vannak sikeres államok óriási adóterhekkel (pl. Svédország, Belgium, Finnország), mások pedig alig szednek adót, mégis jól megy nekik (pl. Luxemburg, Svájc, Japán). A fontosabb, hogy ésszerű legyen, és legyen mögötte stratégia. (Az, hogy szedjünk be még 100 milliárdot valahogy, az nem stratégia.)

A Fidesz 2/3-os többsége kellő erő lett volna ahhoz, hogy ne csak toldozgatás-foltozgatás menjen, hanem alapjukban nyúljanak hozzá állami rendszerekhez. Hiába várjuk viszont a lényegi változást egészség-, oktatás-, szociálpolitikában vagy épp a mezőgazdaságban. Ugyanúgy egyre kevesebb a pénz és ugyanúgy ésszerűtlenül működnek a redszerek. Tény, hogy a nyugdíjrendszerhez bátran hozzányúltak. Kár érte. Nem mintha a régi rendszer jó lett volna, de jobb most sem lett.

A konrét részletektől elvonatkoztatva, az elvi problémám az, hogy az állam továbbra is óriási, túl sok terhet vállal, és a Fidesz a hatalamát arra használja, hogy még nagyobb államot építsen, méginkább függővé téve az embereket az apparátustól. Pedig ennek ellenkezőjét ígérték, és ennek ellenkezője lenne egy valódi jobboldali program. Ha az állam kicsit visszalépne, talán kevesebb pénzből is ki lehetne jönni, és talán nem kellenének mindig újabb és újabb adók. Persze nagyon szép és üdvös, hogy megfelezték a parlament létszámát, meg hogy kevesebb miniszter van, mint azelőtt, de ettől azért gyökeres változás még nem történt. Sőt, pl. állami mobiltársaság alakul. Minek? Volt már valaha nyereséges állami cég? Tudom, Budapest Airport. Gyorsan el is adták. Meg ugye ezentúl a nyugdíjunk is csak az állam jóindulatán múlik. Minek vállal az állam plusz feladatokat? Az emebreket inkább azzal kéne szembesíteni, hogy saját maguk felelősek a problémáik megoldásáért. Várjuk, hogy az állam küldje a segélyt, adjon munkát, aztán tartson el, ha megöregszünk. És az állam úgy is tesz, mint akinek mindez tényleg kötelessége. Minek? Nem azt kéne üzenni, hogy "Ne aggódj, lesz nyugdíjad, mert az állam erős.", hanem azt, hogy "Gondolj a jövődre, mert senki nem fogja ezt helyetted megtenni!". Meg nem azt, hogy "Adunk majd neked munkát, de ne aggódj, addig is eltartunk.", hanem azt, hogy "Szerezz munkát, különben éhenhalsz!".

Nagyon szívesen szavaznék egy olyan pártra, aki végre nem azt ígeri, hogy elhozza ingyen a kánaánt, hanem azt, hogy bocs, oldd meg a problémáidat, az állam megad hozzá minden lehetőséget (úgymint elérhető oktatás, barátságos üzleti környezet, minimális bürokrácia, ésszerű szabályok), de ha nem élsz vele, magadra vess. Nem akarok messzire kanyarodni, de pl. a szakképzetlen munkanélküliekkel minimálisan tudok csak együttérezni, hiszen mindenkinek meg van a lehetősége Magyarországon, hogy ingyen szakmát szerezzen. Ha valakinek van szakmája, mégsem tud beindítani egy kisvállalkozást, mert lehetetlen adminisztrációs akadályok vannak és iszonyú költségek az elején, na az baj. Őket kéne segíteni, és hagyni éhenhalni a többit. Elnézést a erős fogalmazásért.

Azt sejtettük, hogy Schmitt Pál lemondása után még sokáig téma lesz az ügy, de én őszintén szólva visszafogottabb utórengésekre számítottam. Nem is akartam újra elővenni, mégis megteszem, mert ami zajlik egyszere felháborító és szomorú. Az egészen elvetemült, Schmitt Pált Jézussal párhuzamba állító megnyilvánulásoktól el is tekintenék, de vannak még néhányan a jobboldali véleményformálók között, akik még mindig mártírt szeretnének csinálni a volt elnökből. Itt van pl. Csókay professzor írása. Ez nem azért fontos, mert néhány - eleddig általam is tisztelt ember - butaságot beszél. A jobboldal szereti magát a demokratábbnak látni a volt komcsiknál, ezekkel a megnyilvánulásaikkal azonban éppen hogy antidemokratikusan viselkednek. Amikor apolitikus, szakmai alapon működő testületeket politikai bofolyásoltsággal vádolnak, az ugyanolyan káros, mint amikor Gyurcsány koncepciós perről beszél. Nemcsak akkor kell demokratának lenni, amikor az 2/3-os felhatalmazást ad a szívünkhöz közel állóknak, hanem akkor is, amikor a demokrácia kényelmetlen. Sokszor a magyar tudományos élet lejáratása sem drága nekik, de erről később.

Ezért szeretném kiemelni és lerántani a leplet a leggyakoribb Schmittet mártírrá magasztaló érvekől, hiszen első hallásra még logikus vagy meggyőző is lehet, amit szajkóznak.

1. Schmitt Pál a sajtó/az ellenzék lejáratókampányának áldozata. Csúsztatás. Az igaz, hogy a sajtó robbantotta ki az ügyet, de szakmai, független bizottság vizsgálta ki, majd ennek nyomán az egyetemi szenátus hozott döntést. Tehát az illetékes független testület megalapozottnak találta a sajtóban megjelent vádakat. Innentől ez nem alattomos lejáratás, hanem itt komoly tények vannak. Egyébként mégcsak nem is emiatt bukott meg. Sem a sajtó, sem a doktroi cím elvétele nem buktatta meg. Az buktatta meg, hogy ezek nyomán megrendült az emberek bizalma benne, minden tekintélyét elvesztette. Ha úgy tetszik, mi buktattuk meg, mindannyian, akik ezek után nem szívesen láttuk őt az elnöki székben. Az ellenzék meg örülne, ha lenne annyi befolyásuk, hogy meg tudnak buktatni egy köztársasági elnököt.
2. A balliberális körök összeesküvése buktatta meg Schmittet, akik az egész sajtót pénzelik. Összeesküvéselmélet. Ahogy mondtam, nem sajtóbotrány áldozata az elnök, de azért a sajtóhoz való viszonyt nem árt tisztázni. A sajtó nem összeesküvésből foglalkozik ilyesmikkel, hanem azért, mert ez a dolga. Kedves éldemokraták, vegyék már észre, hogy a sajtó ellenőrző funkciója nélkül nincs demokrácia! A sajtó nemcsak dísz, mint egy diktatúrában, hanem ugyanolyan fontos a demokráciához, mint a szabad választások. Hogy pénz van benne, az természetes. Jobboldali barátaink sosem kérdezik, hogy a Célpont tényfeltárásait honnan pénzelik. Egyébként, tetszik vagy nem, még sajtóbotrányokba is - ha azok megalapozottak - bele szokás bukni egy valamirevaló demokráciában. Nem a pufajkás-D209-es-őszödi miniszterelnököket (egyik sem bukott bele) felvonultató demokráciákban, hanem működőekben.
3. A szenátus döntése ellentmond a szakértői jelentésnek. Tévedés (hazugság - vérmérseklettől függően). Abba kapaszkodnak, hogy a jelentés megállapítja, hogy az eljárás mindenben megfelelt a szabályoknak. Ez annyit jelent, hogy volt dolgozat, azt elbírálták, volt vizsga stb., tehát nem ceruzával írták a neve elé, hogy dr., hanem végigment a folyamaton, ahogy kell. Ez viszont semmit nem mond még a dolgozatról, ez csak formai megfelelés. A jelentés megállapítja, hogy a munka 90%-ban másolás, ezért nem felel meg a követelményeknek, és hiba, hogy ez nem derült ki - az egyébként szabályos - folyamat során.
4. A jelenlegi szabályok szerint döntött a testület. Tévedés (hazugság). A jelentés az akkori szabályokat idézi, azokra hivatkozik. A szenátus is pontosan tudja, hogy mi a különbség kisdoktori és PhD között. A dolgozat az akkori követelményeknek sem felelt meg. Közel negyven akadémiai doktorról ne feltételezzük már, hogy nem értik a kérdést!
5. Minden felhasznált forrás fel volt sorolva, tehát nem lehet plágium, ezért az egész ügy koholmány. Félreértés. Itt kicsit elidőznék, mivel az emberek nagy része a saját szakdolgozatán/diplomamunkáján kívül nem ír és olvas tudományos igénnyel írt munkákat. Alapkövetelmény ugyanis, hogy a dolgozat szövegéből kiderüljön, hogy mi a saját munka, és mi mások eredménye. Ismétlem, a szövegből. Tehát ha egyáltalán nincs bibliográfia és egyetlen hivatkozás sincs, akkor is a szövegből egyértelműnek kell lennie, hogy mi saját és mi másé. A hivatkozás nem arra való, hogy megjelöljem, hogy honnan másoltam. A hivatkozás arra való, hogy amiről azt írtam, hogy másé, azt az olvasó - ha érdekli - könnyen megtalálja. Egy hivatkozás pedig sohasem szó szerinti átvétel vagy fordítás, hanem saját megfogalmazás, a hivatkozás célja szerint beillesztve a dolgozatba. Épp ezért, aki a hivatkozásokról beszél, az mellébeszél. A plágiumot azzal követte el Schmitt Pál, hogy a szövegből nem derült ki, hogy mi a saját munkája, így a jóhiszemű bírálók többet gondoltak sajátnak a valósnál. A plágium pontosan ez: az olvasó megtévesztése, aki azt hiheti, hogy a munka saját.
6. Az egykori bírálók felelőssége, hogy nem hívták fel a figyelmét arra, hogy ez így nem okés. Félreértés. A fentiekből következik, hogy a bírálóknak nem a bibliográfia végigolvasása a feladata, hanem a sajátnak állított munka értékelése. Persze egy témában jártas bírálónak szemet szúr, ha deja-vu érzése támad olvasás közben, de nem elvárható.
7. A kisdoktorihoz nem is kellett új eredmény. Mellébeszélés. Egyben minden olyan ember lejáratása, aki tisztességes munkával szerzett fokozatot. Schmitt doktorijából nem elsősorban az új eredmény hiányzott, hanem az önálló munka. Nekünk az egyetemen azt mondták ökölszabályként, hogy a diplomamunka fele legyen az szakirodalom feldolgozása (feldolgozás, nem másolás!), másik fele a saját munka bemutatása. Ennél egy kisdoktori elvárása csak szigorúbb lehetett. Schmitt dolgozatának 90%-áról derült ki, hogy másolás. Ez egy szakdolgozat követelményeinek sem felel meg.
8. Még a PhD-hoz sem kell új eredményt felmutatni. Hazugság. És mindenkinek a lejáratása, aki valaha fokozatot szerzett. Az emberek 4-5 év megfeszített kutatómunka alatt tudnak összegyűjteni annyi saját eredményt, hogy azzal PhD fokozatot szerezennek. Ezeket az eredményeket nemzetközi konferenciákon és folyóiratokban kell publikálni. Egy-egy ilyen publikációt 3-4 szakértő bírálata alapján fogadnak el vagy utasítanak vissza. Tudni kell, hogy az adott konferencia vagy folyóirat nívójától függően a beküldött cikkek 50-80%-át visszautasítják. Tehát elég kemény rostán kell átmenni. Csókay professzor az egész tudományos világot lejáratja azzal az állításával, hogy a tudományos munkák 90%-ában nincs új eredmény. Ez egyszerűen nem igaz. Nem világmegváltó felfedezésekre kell gondolni, de igenis, ahány PhD, minimum annyi új eredmény született, amivel valaki hozzájárult a tudomány előrehaladásához legalább egy tyúklépésnyivel. Gondoljuk el, hogy ha egy nemzetközi tekintélyű ember ilyet nyilatkozik, az mennyire káros. Ezután aki magyar PhD-val jelentkezik egy külföldi állásra, lehet hogy magyarázkodással kezdheti, hiszen mondhatják, hogy "Úgy hallottuk, hogy nálatok nem is kell új eredmény egy PhD-hoz, hogy is került az a dr. a neved elé?".
9. A dolgozat megfelelt az akkori követelményeknek. Hazugság. Remélem a fentiekből már világos, hogy miért. Azért írom külön pontba, mert felháborít, hogy miután egy kompentens testület egyhangúlag kimondja ennek ellenkezőjét, van, aki veszi a bátorságot, és az állítja, hogy az a negyven tudós mind tévedett, bezzeg ő a pálya széléről jól látja, és megmondja a tutit. Nem szeretek ilyet mondani, de azért tart itt ez az ország, mert itt mindenki ért mindenhez, jobban, mint a szakember.
10. Schmitt jóhiszeműen járt el, tehát ártatlanul hurcolták meg. Mellébeszélés. Még ha el is hisszük, hogy Schmitt nem szándékosan csalt, van egy szint, ahol a naivitás már nem ment fel. Tudnia kellett (volna) a szabályokat, és tudnia kellett (volna), hogy megtéveszti a bírálókat. Ha nem tudta, akkor nem tudta, hogy milyen fokozatot is szeretne szerezni. Ezen a szinten teljesen mindegy, hogy tudatlanságból vagy szándékosan csalt, mert a csalás tény.  A szabályok nem ismerése nem ment fel a szabályok alól.
11. Nem is kell kisdoktori ahhoz, hogy valaki elnök legyen, az egész csak fel van fújva. Mellébeszélés. Valóban nem a doktorija miatt lett elnök Schmitt, vannak egyéb kvalitásai, amelyek miatt megválaszotották. Ezek között van viszont a tisztesség, becsület, méltóság és egy olyan emberi tekintély, amelyek alkalmassá teszik a hivatal viselésére. Mindezekkel doktori nélkül is rendelkezhet az ember. A plágium miatt elvett doktori viszont magával vitte ezeket is.

Már az ügy kirobbánaskor sejteni lehetett - ahogy írtam is róla -, hogy ez az ügy próba lesz. Sok minden ki is derült, sok mindenki csalódást okozott, mások pedig azt tették, amit vártunk tőlük. Vegyük sorra a tanulságokat.

1. Nagyon sok ember, különösen az értelmiségi és civil szférában képes ugyanazzal a mércével mérni jobb- és baloldali közéleti szereplőket. Ide tartozik elsősorban a tudóstársadalom, de sok értelmiségi és civil szervezet is. Nagyon helyes.
2. Elindultunk a következmények nélküli országból a felelős közélet felé. Messze vagyunk még, ez az első kicsi lépés sem volt vargabetűktől mentes, de mégiscsak jó hír, hogy valaki a bizalomvesztésre lemondással reagál, ahogy demokratákhoz illik.
3. A lemondásig elvezető 3 nap talán a leggyalázatosabb 3 napja lenne a közelmúlt közéletének, ha nem lett volna egy Fletónk. A magát morális fölényben lévőnek látó jobboldal jelentős része, a sajtójával együtt bebizonyította, hogy nem különb a másik oldalnál. Félelmetes kettős mércére váltottak, és részt vettek minden létező trükkel, hazugsággal, csúsztatással, félremagyarázással a szerencsenmosdatásban. Ugyanaz a klasszikus recept, amit oly sokszor láttunk a másik oldaltól. Kevesen maradtak csak állva, de ide tartozik a pl. a Magyar Nemzet és a Professzorok Batthyány Köre. Csúnyán elbukott viszont a HírTV, a KDNP úgy ahogy van, a KÉSZ, és persze elsősorban az MTV és a Kossuth rádió.
4. Vannak profin kommunikáló politikusok és vannak szánalmas szerencsétlenek. Aki nem nyilatkozott, azon most jó eséllyel kevesebben röhögnek. Aki viszont úgy nyilatkozott, hogy véletlenül se derüljön ki, mit gondol, na az profi. És igen, Orbán Viktor profi. Előhúzott egy jól hangzó lúzungot, úgy tett, mintha mondana valamit. Kiállt egy csaló mellett, mondott bármi nevetséges hülyeséget? Nem. Politikai szövetségesét bírálta vagy kihátrált mögüle? Nem. Egy jó politikus érzi, hogy mikor kell összezárni, és védeni minden áron egy embert vagy egy döntést, és mikor jár kisebb veszteséggel hallgatni vagy beismerni egy hibát. Akik csúnyán és látványosan elhasaltak: Szíjjártó Péter, Selmeczy Gabriella, a KDNP Szalma Botond kivételével. A többieket a nyilatkozatstop megmentette az égéstől.
5. A KDNP teljesen lejáratta magát és minden hitelét elvesztette, ha volt.

Schmitt sokkal jobban is kijöhetett volna a dologból, ha nem próbálja menteni a menthetetlent. Ebből az is látszik, hogy ő sem profi politikus. Mentségére legyen mondva, végül belátta, hogy tarthatatlan a helyzet. Utolsó megnyilvánulásaival viszont szánalmas, hazugságokba és önámításokba gabalyodó figurává alacsonyította magát. Kár érte, mert azok a bizonyos egyéb kvalitások még mindig megvannak. Volt egy pont, amikor fontolgattam, hogy pontról-pontra végigveszek minden nyilvánvaló tévedést/csúsztatást, amit az interjúben összehordott, de a lemondása ezt szükségtelenné tette. Azt a negyed órát viszont az észak-koreai állami televízió munkatársai sem tudták volna jobban megkomponálni. Tanulságos volt.

Ezúttal kellemes. A SOTE doktori tanácsa Schmitt doktorijának visszavonását javasolja. Végre döntések születnek, végre ugyanúgy bánnak egy közszereplővel, mint bárki mással. A labda ezek után Elnök úrnál van. Le kell vonni a konzekvenciát, saját és mindannyiunk érdekében.

Máris felül kell magamat bírálnom a plágiumügyet illetően. Naív voltam. Az egymásra mutogatás és felelősség ide-ode tologatása most keződik, miután nyilvánosságra került a bizottság jelentése.  Senki nem érzi magát kompetensnek arra, hogy a bizottság jelentése alapján eldöntse, hogy megtarthatja-e Schmitt a doktori címét. Nyilván azért, mert a jelentés alapján el kellene venni. Így a nem döntés lesz a döntés, Schmitt doktor és elnök marad, mi meg szép lassan elfelejtjük az egészet. Sőt, azt fogják mondani, hogy az ügyet megvizsgálta egy kompetens bizottság, Schmitt mégis doktor maradt, tehát további vádaknak helye nincs. És ez még igaz is! Csakhogy senki nem hozott döntést! Jó reggelt, Magyarország! Én meg azt hittem, hogy ez már nem a Balkán. Még egy kicsit reménykedem, hogy az egyetem doktori tanácsa napirendre veszi az ügyet, de nem sok jelét látni ennek.

Hát, igen. Ez bizony rettentő kínos. A 2/3-os párt köztársasági elnöke plágiumgyanúban. És a gyanú kellően megalapozott ahhoz, hogy egy bizottság el kezdje vizsgálni. Holnap eredmény. Várjuk.

Először is, rendkívül örvendetes, hogy a bizottság egyáltalán felállt és megkezdte a munkáját. Magyarországon örülni kell annak, hogy egy magas rangú közszereplővel kapcsolatos vádat nem tussolnak el és halogatják a lépéseket egymásra hárítva a felelősséget a különböző szervek egészen addig, amíg a közvélemény el nem felejti az egészet.

Másodszor, a bizottság valószínűleg megfosztja Schmitt Pált a doktorijától. Számomra ennek ellenkezője lenne a meglepő, de leszögezem, hogy bízom a szakmai testület ítéletében, akkor is, ha azt állapítja meg, hogy nem történt plagizálás. A tudományos életben jobban adnak a saját hitelükre és szakmai hírnevükre az emberek annál, hogy politikai állásfoglalás szülessen. Gondoljunk pl. arra, hogy ha nem is értünk egyet azzal, hogy volt párttagok legyenek alkotmánybírók, nem merült még fel, hogy az alkotmánybíróság szakmailag nem megalapozott döntést hozott volna, ezt jobbról-balról elismerik.

Ha valóban beigazolódik a plágiumgyanú, az egy vízválasztó, ha úgy tetszik próba. A Fideszben eddig nem álltak ki a botrányba keveredett tagok mellett. Ez egyébként visszatartó erő is, nem érdemes kockáztatni, mert ha kiderül, lemondatják az illetőt. Viszont nem is keveredett még ilyen szintű figura botrányba. Ha a Fidesz megkérdőjelezi a szakmai testület állásfoglalását, vagy annak ellenére kitart az elnök mellett, az azt jelenti, hogy onnantól nem különbek a börtönfrakció ártatlanságában töretlenül bízó és az igazságszolgáltatás pártatlanságát megkérdőjelező szociknál. És ez morális erodálódáshoz vezet óhatatlanul. Persze a legtisztább az lenne, ha Schmitt önként mondana le, a Fidesz véleményétől függetlenül. De ne legyenek illúzióink, ez nem egyszemélyes döntés lesz.

Egy kis világpolitika, szerzői jogokról és azok védelméről. Ez a bejegyzés egyben válasz Balavány György posztjára , ennek olvasása inspirált arra, hogy leírjam a véleményem.

A jelenlegi rendszer rossz, ez nyilvánvaló. A forgalmazók lobbija nyomán elfogadott vagy épp vita tárgyát képező javaslatok ACTA, SOPA és a társaik semmit sem javítanak a helyzeten.

Először is, összekevernek nem összetartozó dolgokat, pl. amikor technológiákat tesznek felelőssé a szerzői jogok megsértéséért, vagy amikor az infrastruktúra szolgáltatóját a rajta lévő tartalomért. Komolyan a DVD író, a fénymásoló vagy épp a torrent tehet arról, hogy a szerzői jogokat nem tartják tiszteletben? A dolog nem újkeletű, az üres adathordozókra bevezetett jogdíj ugyanúgy összekeveri a nem összetartozót. De ugyanezt teszi, aki azzal érvel, hogy fizetek az internetért, a számítógépért, minden technológiáért, tehát egyúttal az elérhető tartalomért is fizettem már. Ez nincs így. A tartalom is pénzbe kerül, a hozzáféréshez szükséges infrastruktúra is. Mindkettőért fizetni kell. Ha veszek egy könyvet, akkor fizetek a nyomdának is a papírért, meg a szerzőnek is a betűért.

Másodszor pedig, egy olyan üzleti modellt véd, amelyet a technológia meghaladott. Az ilyeneket nem védeni kell, hanem lecserélni. Ráadásul a védelem ára más jogok korlátozása, ami szintén aggályos. A forgalmazók még mindig azt szeretnék, ha elmennénk moziba meg megvennénk a DVD-t. De mi, felhasználók a 21. században, szélessávú kapcsolattal bizony rögtön szeretnénk, olcsón szeretnénk, otthonról szeretnénk és mindent szeretnénk, nemcsak azt, amit épp adnak, vagy amit épp kiadtak DVD-n.

Tehát a torrentezés a megoldás? Nem gondolom. A torrentezés is rossz gyakorlat. A szerzőnek igenis joga van ahhoz, fizessenek neki a tartalomért, amit előállított. Neki az munka, ő abból él. És a forgalmazónak is joga van a hasznához, neki az befektetés, nélküle nem jöhetne létre a tartalom. És legyünk őszinték, nem igaz az az érvelés, hogy ha tetszik amit megnézek illegálisan, akkor utána megveszem DVD-n.

Egy új üzleti modellt kell bevezetni, ami nem a régit védi, hanem együttműködve a felhasználóval biztosítja a szerzőnek a munkája kifizetését, a felhasználónak a legális hozzáférést, a forgalmazónak a tisztes hasznot. A kulcs a felhasználóval való együttműködés. Amíg a felhasználóra úgy tekintenek, mint csaló gazemberre, aki mindent megtesz, csakhogy lábbal tiporhassa a szerzői jogokat és élősködjön, addig nincs előrelépés. A felhasználót meg kell győzni arról, hogy a jogkövető magatartás neki is jobb. És nem fenyegetéssel meg büntetéssel, hanem ösztönzéssel. A felhasználó ugyanis nem hülye.

Képzeljünk megunkat egy átlagos felhasználó helyébe, nem lesz nehéz. Emberünk szeretné mondjuk egy amerikai sorozat legújabb epizódjait megnézni. Milyen lehetőségei vannak? 1. Nem fizet semmit, torrentről letölti, pár nappal a megjelenés után megnézi, ha szerencséje van, még magyar feliratot is talál hozzá. Röviden: ingyen, azonnal. 2. Vár egy-két évet, reménykedik abban, hogy valamelyik magyar TV csatorna megveszi a sorozatot, és nem felejti el beállítani a DVD felvevőjét, amikor adják. Vagy megveszi jó pénzért DVD-n, amikor végre kiadják. Röviden: fizet, vár. Csodálkozunk, hogy senki sem választja az utóbbit? Arról nem is beszélve, hogy a 2. opció árába bele van építve az 1. opciót választók költsége is, vagyis minden értelemben az jár rosszul, aki jogkövető akar lenni.

Ha lenne online elérhető legális video on demand szolgáltatás, értelmes áron és kielégítő választékkal, akkor bizony kevesebben túrnák fel a kalóz oldalakat. A legális szolgáltatás minősége egyszerűen nem veszi fel a versenyt az illegálissal. Még drágán sincs ilyen szolgáltatás, nemhogy olcsón. Ez olyan, mintha a boltokban még mindig csak kazettás magnót árulnának, és a kínai piacon mp3 lejátszóval seftelő árust büntetnék hülyére, ahelyett, hogy legálisan kezdenék forgalmazni. Hogy a példánál maradjak, most megvesszük a bolthoz képest 20%-kal olcsóbban a bizonytalan eredetű piacos mp3 lejátszót? Ugye nem. Mert ennyit megér, hogy tiszta a dolog, egyszerűbb az élet, és jobban megbízunk egy üzletben. Ébresztő forgalmazók, a 21. század gyerekeinek akartok eladni, tessék lépést tartani az igényekkel! Ha nem megy, le lehet húzni a rolót.

Az is lehet persze, hogy a forgalmazók csak az értelmetlen lobbiért felelősek. Nem hiszem, hogy azért nincs normális legális szolgáltatás mert senkinek nem jutott még eszébe, hogy ilyet indítson. A jelenlegi szabályozások valószínűleg nem teszik lehetővé, hogy egy ilyen működjön és üzletileg is kifizetődő legyen. A törvényhozóktól azt várnám, hogy teremtsenek olyan környezetet, amiben ilyenek indítására ösztönzik a forgalamzókat, és ahol nem az jár rosszul, aki betartja a szabályokat. Újabb és újabb elveikben is hibás és betrathatatlan szabályok helyett erre lenne szükség.

Van Magyarországon egy illúzió, amivel a társadalom nem hajlandó szembenézni, a politikusok pedig nem mernek hozzányúlni, érinthetetlen Szent Tehén lett. Ez pedig az ingyenes egészségügy illúziója. A már hitelét vesztett Gyurcsány kormány megpróbálta szembesíteni a társadalmat azzal, hogy az egészségügy nem ingyenes. Nemcsak a bizalomvesztés miatt váltott ez ki erős ellenállást, hanem mert egy végletesen elhibázott, bután bevezetett és demagóg reformcsomag volt. Mindenesetre arra jó volt, hogy a Fidesz egy sikeres népszavazást kezdeményezzen az "ingyenes egészségügy" megőrzéséért, ezzel pedig növelje a népszerűségét. Arra is jó volt, hogy ezek után a Fidesz még értelmes formában sem teheti akárcsak részben sem fizetőssé az egészségügyet, hiszen soha nem tudná megmagyarázni még a saját választóinak sem a lépést. Véleményem szerint pedig lenne értelme, persze ésszel, mindjárt kifejtem. Már ha nem vesztettem el máris az olvasókat ezután a Szent Tehenet káromló mondat után.

Az ingyenes egészségügy illúzió. Sok szempontból.

1. Az egészségügy nincs ingyen, a társadalombiztosítási alapba minden munkavállaló befizet. Valójában azok számára ingyenes, akik nem képesek eltartani magukat: gyerekeknek, nyugdíjasoknak, rokkantaknak, munkanélkülieknek. Ez egy nagyon szolidáris rendszer. Mindenki ugyanahhoz a szolgáltatáshoz fér hozzá, függetlenül társadalmi helyzetétől. Ez az egyik legnagyobb értéke, de egyben legnagyobb terhe is a mostani rendszernek.

2. Ha mindenkinek ugyanolyan szolgáltatást szeretnénk nyújtani, akkor illúzió, hogy lényegesen lehetne javítani az ellátás jelenlegi színvonalán. Ennyire futja ugyanis, ha többen használják a rendszert, mint amennyien finanszírozzák.

3. Tulajdonképpen az is illúzió, hogy a jelenlegi színvonalán működik az "ingyenes egészségügy", hiszen nyilvánvaló, hogy hálapénz nélkül az egész összeomlana. A hálapénz tulajdonképpen egy rossz rendszer spontán korrekciója, ami maga is rossz megoldás, de legalább az összeomlástól pillanatnyilag megvéd.

4. A modern orvostudomány hihetetlenül eszközigényes. Nincs az a pénz, amit ne lehetne értelmesen elkölteni, életmentő, modern orvosi berendezésekre. Meg az azokat üzemeltetni képes orvosok képzésére. Ez nem ingyen egészségügy, hanem egy feneketlen pénznyelő.

Nézzünk szembe vele: van olyan egészségügyi szolgáltatás, ami luxus. Amit nem engedhet meg magának az ország, hogy mindenkinek fizesse. Vegyük észre, hogy most is van egy határ. Van valaki, akinek a reumás ízületeinek ne tenne jót egy hét termálfürdőzés? De ez bizony luxus, csak nagyon indokolt esetben állja az OEP. Másik példa: lézeres szemműtét. Több tízezer forint, magánklinikán lehet kérni. Nem fizet az OEP. Azok a pénzek viszont, amiket ezekre fizetünk ki, nem kerülnek be a rendszerbe. Van egy réteg (szélesebb, mint gondolnánk, jusson eszünkbe a hálapénz is), aki hajlandó fizetni, a pénze mégse folyik be az egészségügybe, hanem magánzsebekben landol. Még akkor is, ha az a zseb egy orvosé, és nem sajnáljuk tőle.

A Kórházszövetség a minap előállt lényegében azzal a jovaslattal, amit magamnak már nagyon régen megfogalmaztam. Remélem komolyan veszik a döntéshozók. A hírek szerint egyenlőre nincs napirenden.  A javaslat a következő: Ne bántsuk a Szent Tehenet, minden, amit most fizet az OEP, fizessen ezentúl is. Viszont építsünk rá erre az ingyenes, és mindenkinek ugyanazt nyújtó rendszerre fizetős szolgáltatásokat. Ezeket lehet úgy működtetni, hogy profitot termeljenek, és közben ne korlátozzák az ingyenes ellátást. Ebből a pénzből pedig lehetne az "ingyenes" ellátás színvonalát is emelni.

Nézzünk egy példát. A TB jelenleg nem finanszírozza, hogy az ember a kedvenc orvosánál szüljön. (Kedvenc orvosnál szülni bizony luxus, nálunk gazdagabb országokban sem szokás.) Ezért a kismama bizony jelentős összeget csúsztat a doki zsebébe, hogy véletlenül épp arra járjon, amikor eljött az óra. Miért lenne ördögtől való, ha a kórház felajánlaná a lehetőséget, hogy szülhet választott orvosnál? Ennek az ára mondjuk 60e Ft (ennek duplája kb. a szokásos hálapénz). Ebből az orvos is megkap mondjuk 30e Ft-ot, teljesítménybérként. A beteg számlát kap, a kórház egy év múlva tud venni egy új ultrahangot, az orvos adózik, tiszta dolog minden oldalról.

Vagy: néhány vizsgálatra azért kell hónapokig várni, mert meg van határozva, hogy naponta hány vizsgálatot fizet az OEP. Van szabad kapacitás, de nincs pénz a működtetésre. Miért nem lehet azt mondani, hogy ha kifizeted magadnak a vizsgálat árát (plusz 20%-ot), akkor holnap megvizsgálunk, hiszen van rá kapacitásunk, csak pénzünk nincs. Meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben sem menne az ingyenes ellátás kárára ez, hiszen nem befurakszik elém a sorba, aki fizet, hanem egy másik sorba áll be. Sőt, ezzel ugye még rövidebb is lenne az ingyenes ellátásra várakozók sora.

Utolsó példa: ha én privát kórtermet szeretnék, mehessek egyágyas szobába, persze jó pénzért. Ez sem fájna senkinek, és lenne sok olyan ember, aki megfizeti. Valójában van is, de ők most magánklinikákra járnak.

Egy új gépen történő vizsgálat, vagy egy új eljárás alkalmazása lehetne először fizetős. Majd ha megtérült a beruházás, akkor átkerülhetne a finanszírozott dolgok közé. Így egy pár év múlva mindenki mehetne pl. lézeres szemműtétre, és a drága eljárásokból végre az állam is hasznot húzna, nemcsak a magáncégek.

Nem mondom, hogy ez így tíz sorban megoldja az egészségügy minden problémáját. De azt állítom, hogy az "ingyenes" modell egyszerűen nem fenntartható. Hozzá kell nyúlni, mert előbb-utóbb ránk szakad, és akkor nem lesz kinek elmondani, hogy hol fáj. De legalább ingyen fáj majd.

Most nem tehetek mást, mint kíváncsian várom, hogy mi fog kisülni ebből a káoszból a következő pár hónapban. Minden jel arra utal, hogy a helyzet éles, lehet, hogy sok szempontból sorsdöntő. Meg se próbálom már követni, hogy ki kinek irogat leveleket és milyen követelésekkel, meg ki kinek mit nyilatkozik Magyarországról, a kormányról meg a demokráciáról. Miközben tart az elégedetlenség az egyik oldalról, az éles kritikák Európából, közben indulnak partizán módra a kormány melletti szimpátiamozgalmak is. Mi kell még? Nagy átrendeződésre számítok a közeljövőben. Itt valaki bukni fog. Kérdés ki és mekkorát.

Az Európai össztűz Magyarországra ugyanakkor eltúlzott. Nem a valódi kifogásokról beszélnek, ráadásul minden kritika és hírverés jól jön, ami a mi pozíciónkat gyengíti a közelgő hiteltárgyalásokon. Ahol egyébként is mi lennénk a kiszolgáltatottabb fél. Azért hozzá kell tenni, hogy hagyott támadási felületet a kormány, óvatosabb is lehetett volna.

Érdekes egyébként megjegyezni, hogy a kormányoldal most abban volt ügyetlen (nem kicsit) külföldön, amiben itthon példátlanul sikeresek: kiépíteni egy szövetségesi rendszert, a kicsit eltérő gondolkodásúakkal megtalálni a közös pontokat és egy csónakba szállni. Így lett itthon a Fidesz a jobboldal egészét felölelő szövetségi rendszer. Európának most a csak kicsit másképp gondolkodó része is ki van élezve ellenünk, a legközelebbi szövetségesek is hallgatnak. Akiknek fájt a bankadó meg a telekomadó ügyesebben találtak barátokat. A birodalom visszavág.

Félidőhöz közeledik a kormányzti ciklus, ez fordulópont szokott lenni. A politológusok izgatottan figyelik, hogy megáll-e a kormány népszerűségvesztése, ls hogy az elbizonytalanodott tömegeket mely pártok tudják megszólítani.

Elbizonytalanodott és kiábrándult tömeg, az van. Alternatíva az nincs. És ez a helyzet az LMP nagy lehetősége. Nézzünk körbe. Van egy MSZP, amely elbukta váltópárti pozícióját, viseli 8 év kudarcokkal teli kormányzás, korrupciós ügyek, őszöd, egy pártszakadás és az általános identitásválság minden terhét. Esélytelenek olyanokat megszólítani, akik észrevették, hogy már lehet másra is szavazni. Van Gyurcsány DK-ja. Jelen helyzetben Fletónak még nem bocsátottak meg. Jó, ha megugorják az 5%-ot, bár a parlamenti jelenlét kétségtelenül nagy potenciál. Aztán ott a Jobbik. Szerintem nincsenek nagy tartalékaik, amennyire elvakultan támogatja egy bizonyos réteg, olyannyira elutasítja a társadalom felelősen gondolkodó többsége. És akkor az LMP. Egy utóbbi közvéleménykutatás szerint a legkevésbé elutasított párt, az emberek nyitottak lennének új szelekre. Biztos parlamenti párt, nincs rosszemlékű kormányzás mögöttük, nem vádolhatók az elmúlt 20 év semmilyen politikai hibájáért. Ráadásul az elégedetlenkedő, de egyelőre formációba nem tömörülő tömegek jellemzően épp az ő célközönségükből kerülnek ki: városi, fiatal, inkább liberális mint konzervatív emberek. Ez gólhelyzet. Egyelőre kimarad. Pedig egy kritikus támogatói tömeg megteremtené a kitörési lehetőséget a széles társadalmi rétegek megszólítása felé is.

A jelenlegi parlamenti erők közül szerintem csak az LMP-től fogadják el az emberek bármilyen alternatíva felmutatását. Parlamanten kívül pedig se pénz, se szervezettség, se médiafelület. Komoly erő szervezésére nincs esély.

Nem csak azért örülnék, ha az LMP élne a lehetőséggel, mert akkor választás lenne a választás. Saját bőrünkön tanultuk meg a szocializmusban, hogy verseny nélkül nincs teljesítmény. A kormány sokkal jobb teljesítményre lenne kényszerítve, ha éreznék, hogy ott a sarkukban a vetélytárs, ha hibáznak, elbukhatnak. A Fidesz egyelőre azt csinál, amit akar, nem kell brillánsan kormányozniuk, mert a többi párt nem tud hihető alternatívát felmutatni. Szoros helyzetben meg merné tenni, a nyugdíjkasszák bezárását? Az kérem, 100 000 dühös ember! Ennyi szavazat a 2002-es és 2006-os választást is megfordíthatta volna. Most belefér.

A nyugdíjvagyon államosításának történetére feltette a pontot a kormány. Most már a maradó pénztártagok sem gyűjtögethetik szorgos hangyaként nyugdíjas éveikre a tejeskávéra valót. Hogy lesz-e tej meg kávé, az majd az állambácsi jóindulatán múlik.

Ebben az egészben engem nem az zavar a legjobban, hogy megszűntetik a magánnyugdípénztárakat ilyen-olyan indokokkal. Én elhiszem, hogy egy állami vállalat vagy állami nyugdípénztár is lehet jólműködő, hatékony, gazdaságos, jobb, mint a magánkasszák. Vannak országok, ahol így is van. Az se zavar különösebben, hogy "elvették a magántulajdonom", mert persze elvették, de tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy egy cég számláján nem férek hozzá, vagy az államkincstárban nem férek hozzá. Ezeken túltenném magam, ha valaki kiállt volna, és elmondta volna, hogy holnaptól nincsenek magánkasszák, einstand a pénzre, mert ezért meg amazért így látjuk jónak. Meggyőzhető vagyok, lehet egyetérteni meg szembeszállni az érvekkel. De nem. Nekem azt mondták, hogy választhatok. Választhatok, hogy megtartom-e az esélyt arra, hogy lesz nyugdíjam az államtól, vagy lemondok erről is (hiszen most már tudjuk, a magánpénztárból nem lesz). Ez ám a választás! Még a "Pénzt vagy életet!" is nagyobb dilemma elé állítja az embert.

Van még egy bajom a történettel. Azt üzeni az embereknek: "Ne aggódj, majd az állam gondoskodik rólad!". Hát pont ez a legnagyobb baja a magyar társadalomnak már most is. Mindenki azt várja, hogy jöjjön a munkanélküli segély, a rokkantnyugdíj a mittoménmilyen szociális támogatás. Ezzel választást is lehet nyerni. Mikor üzenik már azt, hogy "Ne várd mástól, hogy megoldja a problémáidat!"? Vagy hogy "Nem azért van az állam, hogy eltartson."? A korrektség kedvéért meg kell jegyezni, hogy volt néhány ilyen üzenetű intézkedése is a kormánynak: segély helyet munkát, közmunkaprogram, rokkantnyugdíjak felülvizsgálata. Egytől-egyik teljes támogatásomat élvezik ezek, és továbbiakat várok. Ugyanígy értekelem, hogy az új alkotmányba bekerült az a mondat, hogy minden ember felelős önmagáért. De a nyugdíjügyben valami egész más történt.

Igazán nem tudom mennyire üti meg az újságírók ingerküszöbét a hír, hogy 2016-ra akarják kitolni az új Alkotmányban rögzített, híres-hírhedt adósságkorlátozó szabályt. Nálam viszont ezzel a húzással a kormány nemcsak megugrotta az ingerküszöböt, de új egyéni csúcsot is állított fel.

Arrogáns: Hozunk egy szabályt, ami alól mi ugyan kibújunk, de minden követlező kormány kezét megkötjük.

Dilettáns: Most akkor jó szabály az adóságplafon, vagy nem jó? Ha nem jó, akkor vegyük ki az Alkotmányból! Ha meg jó, akkor már most is jó, nem? Értem én, hogy változnak az idők, de milyen maja naptárban van megírva, hogy 2016. a szent dátum, amikortól életbe lép egy új gazdasági világrend, amiben már üdvös lesz az, ami most még hülyeség?

Hiteltelen: Bizony, sokan azért szavaztak a Fideszre, mert azt mondták, helyreállítják a rendet, miszerint a törvény mindenkire vonatkozik. Egyetértettünk. És most a törvényalkotó csak másokra vonatkozó szabályt hoz.

Hiba: Politikai és vezetéselméleti hiba. Egy politikusnak a hitele a vagyona. Egy politikusnak, aki vezető pozícióba kerül, hiteles vezetőnek kell lennie. Hiteles egy olyan vezető, aki nem tartja magát saját szabályaihoz? Ez olyan, mint amikor a minden szünetben az udvaron dohányzó tanár tart prevenciós órát. Még ha értelmeset is mond, senki nem hisz neki. A hiteles vezető nemcsak azért hiteles, mert nem hazudik (1. lecke, Fletó már itt elhasalt), hanem mert maga mutat példát, és nemcsak beszél, hanem megvalósítja, amit vall. Ehhez bizony alázat kell.

Kell egy bölcsesség ahhoz, hogy az ember belássa, hogy a szabályokat akkor is érdemes betartani, ha maga írja azokat. Nem vezet jóra, ha valakinek nagyobb hatalom adatik, mint amekkora alázattal rendelkezik.

A kormány IMF-fel kapcsolatos históriája klasszikus példája annak az esetnek, amikor a hülyeség akaraterővel párosul. Nagy koppanás a vége. Az, hogy a kormány tárgyal a világbankkal a ország finanszírozásának ilyen-olyan lehetőségeiről, egy teljesen hétköznapi dolog. Talán át se lépi egy átlagos választópolgár ingerküszöbét. De ha tűzzel-vassal elüldözünk valakit, majd olyan színben tüntetjük fel, mint magát a patás ördögöt, akkor nagyon hiteltelen, ha másnap mégis egy asztalnál találjuk magunkat velük. Ezt már sokan leírták.

Azon kívül, hogy a gazdaságpolitikai kudarcnak a jele az IMF visszahívása, két dolgot tartok megjegyzésre érdemesnek. Tetten érhető a kormány tipikus kommunikációja. Nagyon erős, nagyon konkrét, leegyszerűsített üzeneteket szinte belevernek a fejünkbe, kínosan ügyelve arra, nehogy ne értsük, nehogy elmenjünk mellette. Így viszont soha nem történik olyan, hogy valakivel szimplán nem értünk egyet, ezért felfüggesztjük az együttműködést, mivel jelen pillanatban ez tűnik a legjobb döntésnek. A körülmények persze változhatnak, lehet, hogy holnap az lesz a jó döntés, ha újra megállapodunk. Ez túl árnyalt üzenet lenne, nem értené az egyszeri választópolgár, hogy akkor most kit kell utálni, és hogy jó-e, ha az IMF pénzt ad. A kisarkított kommunikáció most csúnyán visszaütött.

A másik, amit észre lehetett venni, hogy gazdasági kérdésekben nagyon kevés ember van a kormányban, aki beleszólhat a döntésekbe, mindenki másnak az a dolga, hogy a döntés mögé álljon. Úgy látszik, nincs belső kontroll, ami lehetővé tenné, hogy a különböző vélemények ütköztetése által jobb megoldások szülessenek. És maguk a képviselők sem kapnak többet annál, amit a választók: néhány jól hangzó szlogen vagy panel, ami széppé teszi a történetet, és ami jól jön, ha valaki esetleg rákérdezne, hogy akkor miért is.

Következő témának pedig rögtön itt van a leminősítésünk. Azon nem lepődünk meg, hogy az aktuális kormánypárt igyekszik elbagatellizálni, az aktuális ellenzék pedig eltúlozza a jelentőségét. Új fordulat viszont, hogy támadásról, rejtélyes pénzügyi körök összeesküvéséról hallunk. Először reméltem, hogy ez csak kommunikációs stratégia, ami akár még be is jöhet. Elvégre az emberek vonzódnak a rejtélyes dolgokhoz, szeretik az összeesküvéselméleteket, és utálják a gazdagokat, akik a szegényeken nyerészkednek. De egyre inkább úgy tűnik, hogy maguk is elhiszik ezt a mesét.

Nem támadás történt, csak nem bíznak bennünk a befektetők. Tegye a szívére a kezét kormány: van okuk rá. Nem támadás történt, a modern pénzvilág már csak ilyen. A játékszabályok régóta változatlanok, semmi meglepő nincs abban, ami piacon történik. A kormány mégis értetlenül nézi, hogy miért nem ismerik el a többiek, hogy a mi gazdaságunk a legversenyképesebb a régióban.

Egyébként joggal lehet szidni a piaci mechanizmusokat. A piac működésébe kódolva van, hogy a gazdagabb még gazdagabb lesz, a szegény meg még szegényebb. Ha a kormány úgy érzi, hogy megtámadtak minket, az a gyengeségünk jele. Sajnos valóban a gyengék húzzák a rövidebbet. De ez nem összeesküvés, így működnek a dolgok. Olyan ez, mint a Monopoly. Annak van a legtöbb bevétele, akinek a legtöbb szállodája van, ergo már eleve a leggazdagabb. Ha elég sokáig játsszuk, minden pénz és telek végül egy kézbe jut, a többi játékos meg csődbe megy. Az ősi zsidó társadalomban pont ezért bizonyos időnként (talán 70 évente, de nem vagyok biztos) teljes adósságeltörlés volt és újraosztották a földeket. Ők már akkor is tudták, hogy működik a gazdaság. Most sem lett jobb a rendszer, csak adósságeltörlés helyett időnként válság van, ami hasonlóan a lapok újraosztására kényszerít.

Persze értem én a kormányt, kényelmetlen dolog, hogy nekünk kell alkalmazkodni a nagyok szabályaihoz. De nem a szabályokat kéne szidni, ha vesztésre állunk, hanem el kéne kezdeni jobban játszani. Vagy ki is szállhatunk, elküldhetjük az IMF-et, az EU-t, meg mindenkit, a pénzvilág összes szereplőjét. Van élet nélkülük is, lásd. Észak-Korea.

A tegnapi nap nem ígérkezett különlegesnek, mégis az lett. Nem emlékszem, mikor fordult velem elő ilyen utoljára (talán soha), de egyetértettem Gyurcsánnyal. A minap ezt találta mondani mindenki Fletója: "Az oktatást, a kultúrát, a művészetet fel kell emelni, és ez csak több pénzzel lehetséges." Csak azt tudnám, hogy ez miért most jut eszébe, miért nem akkor, amikor kormányon volt? Persze lehet, hogy a több pénzen több tandíjat ért, de ne legyünk rosszindulatúak.

Nem csak azért tartom érdemesnek megállni ennél a mondatnál, mert véletlenül Gyurcsánytól hangzott el és mert véletlenül én is így gondolom. Azt látjuk, hogy azok az országok tudnak sikeresek lenni gazdaságilag most, amelyek igen komoly elhatározással, rengeteg befektetett energiával (=pénz) erős oktatási rendszert építettek ki minden szinten. Talán egyedül Kínára nem igaz ez, hiszen ott a kihasználatlan erőforrások bősége adja még mindig az üzemanyagot, de azért Kína is elhatározta, hogy oktatásban (is) lekörözi a világot. Nem lennék meglepve, ha néhány év múlva megtanulnánk a Tsing Hua University vagy a Peking University nevét. De Kína csak zárójel, nekünk nem ők a példa. Nézzük meg Finnországot, Dániát, Japánt, mint klasszikus példákat az oktatásra odafigyelő országokra. Az utóbbi években talán leginkább Dél-Korea produkált ugrásszerű fejlődést hasonló stratégiával. A Daewoo-t még olcsó távol-keleti utánzatnak tartottuk, talán még a KIA-t is, de a Samsung, az LG, a Hyundai már rég nem azok, hanem világszinten is top cégek. És Magyarország örül, hogy idejön a Hankook gyártani. Vajon mikor fog Dél-Korea örülni, hogy egy magyar cég velük végezteti a rabszolgamunkát, környezetet nem kímélve? Vagy mikor fog tudni egy hozzám hasonló átlagos dél-koreai fickó kapásból felsorolni öt magyar céget?

Miért beszélek erről? Úgy tűnik mindenki tudja, hogy nyersanyag híján, kicsi országunk egyetlen esélye a szürkeállomány. Viszont aki kormányra kerül, mintha amnéziában szenvedne, elfelejti ezt. Aztán ellenzékben újra eszébe jut. Igen, ha valaki az oktatásba fektet pénzt, az nem holnap térül meg. Ahhoz fel kell nőnie egy generációnak. A választás előtt osztott gulyásleves, sokkal gyorsabban megtérülő pénz. Nem csoda, hogy egyetlen kormányt sem láttam még hosszútávon gondolkodni. Hiszen nem húsz év múlva lesznek választások. Így maradunk stratégia nélkül, és ha van is egy kis pénz, azt gyorsan feléljük, mert a jólét az most fontos, nem holnap. Kit érdekel, mi lesz kormányváltás után? Mindig lehet majd azt mondani, hogy az előző kormány hibája, ha valami rosszul működik.

Abban reménykedtem, hogy a 2/3-os többséget, és a többi párt esélytelenségét arra fogják használni, hogy hosszú távú céloknak rendelik alá végre a kormányzást, és megteremtik azt a társadalmi szintű elhatározást, ami fenti országokban megtörtént. Nem látszik, hogy valóban így lenne. Különben több pénzt találnánk az oktatásban, a népegészségügyben és a népesedéspolitikában olyan stratégiai és hosszútávú tervek megvalósítására, amelyek mellett ott van egy kritikus tömeg támogatottsága. A 2/3 erre lenne egy nagy lehetőség, hiszen van cselekvőképesség is, a népszerűségi mutatókra sem kell érzékenyen figyelni, és van támogatói bázis is a tervekhez (korábban bármi volt, legfeljebb a fél ország támogatta). Ahogy az új oktatási törvény tervezete áll, nemhogy társadalmi, de párton belüli konszenzus sincs körülötte. Pedig lehet akár a legjobb terv is, ami elképzelhető, ha nem hisszük el, hogy működik, soha nem lesz belőle semmi.

Egyébként optimista vagyok, továbbra sem reménytelen a helyzet, soha nem késő. Persze minél később, annál nehezebb. Akár a mostani kormány is alkothat valami jót, és a felhatalmazásukhoz méltóan nagyot. Én tényleg drukkolok nekik.

Pár hete még azon gondolkoztam, vajon van-e ötlete a kormánynak arra, hogy a gazdaság váratlan kihívásaira megfelelő választ adjon. Most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy van. Sajnos több is. És sajnos úgy tűnik, egyik sem egy hosszú távú koncepció része, hanem tényleg ötletszerű, rögtönzött megoldás. Ami az EVA körül zajlik, az már annyira vicces, hogy valójában tragikus. Egyik nap meg akarják szüntetni, aztán mégse, aztán mégis, de csak később, vagy tulajdonképpen még nem tudják, hogy megtartják-e, de biztos ami biztos, megemelik. Ez most komoly? Az EVA azért elég sokakat érint ahhoz, hogy nem ártana rendesen átgondolni, mielőtt hozzányúlnak. Hozzátenném, hogy egy olyan kormányról beszélünk, amely a kisvállalatok erősítését kiemelt céljának tekinti. Egy kisvállalkozónak márpedig nagyon nem mindegy, lesz-e EVA és mennyi lesz. Mivel egyszerű választópolgár vagyok, nem tudom szakmai alapon jól megítélni, hogy mi lenne a legjobb, de azt várnám, hogy legyen egy határozott elképzelés, hogy hogyan is fognak a hazai vállalatok megerősödni és hogy ebben milyen szerepet játszik az EVA. Ebbe nem fér bele, hogy 5 nap alatt 5 különböző forgatókönyv lát napvilágot.

Azért ragadtam le ennyire az EVA-nál, mert ez a vita annak a tünete, hogy nincs terv. Lehet, hogy volt, lehet, hogy el kellett vetni a régit, akkor is, most úgy tűnik: nincs terv. És ez az igazi bajom a történettel. Arról nem is beszélve, hogy a gazdaságban a kiszámíthatóság legalább olyan fontos, mint a jó döntések. Hogyan tervezzen valaki egy mondjuk 10 év alatt megtérülő beruházást, ha nem tudja, hogy mennyit kell majd jövőre adóznia?

Azt is érdemes észre venni, hogy kik a vita szereplői. Egyéni képviselők, a frakció, az NGM, és Orbán Viktor személyesen is. Azt gondolnám, hogy a gazdasági miniszter azért van, hogy a szakmai stábjával kialakítson egy álláspontot, és ez kellően megalapozott legyen ahhoz, hogy az szó nélkül meggyőzi a kormányt és a frakciót. Ehhez képest a vita már nincs a miniszter kontrollja alatt. Ez olyan, mintha a válogatott összeállítását nem kapitány beszélné meg a pályaedzővel, hanem a szurkolótábor vezetője a Gól Büfé csaposával.

Mindebből nagyon úgy tűnik, Matolcsy a kormányon belül meggyengült, már a Fideszen belül sem bíznak benne, mivel nem jött be, amit ígért. Kérdés, akar-e, és tud-e szabadulni Orbán a jobbkezétől. Kérdés, tényleg bukik-e Matolcsy és vele együtt a sajátos gazdaságpolitikája, és ha igen, azt túléli-e Orbán Viktor.

Aki Magyarországon él, tudja: az adórendszeren van mit újragondolni. Ahol diplomás emberek tanácstalanul néznek farkasszemet az adóbevalláson szereplő sok ezer rubrikával, és ahol épp ezért adószakértők tömegei élnek meg ebből a tanácstalanságból, ahol adóoptimalizálással csodákat lehet elérni, ott már csak jobb jöhet. Ezt gondoltuk az elmúlt években is, aztán az aktuális kormány erre mindig rácáfolt.

Az Orbán-kormány végre radikális egyszerűsítést, söralátétnyi adóbevallást ígért. Aligha volt, aki nem értett egyet a törekvéssel. Lett is egykulcsos SZJA, egyszerű, arányos, igazságos - mondják. Egy kicsi tévedés van a dologban. Az arányosság ugyanis vitatható, így az igazságosság is. Nem arra gondolok, hogy nem az keres kétszer annyit, aki kétszer annyit dolgozik, ezzel már megtanultunk együttélni. A rendszer alapfeltevése viszont, hogy aki kétszer annyit keres, az kétszer jobban él. Ez logikusan is hangzik, de nincs így. Van ugyanis a puszta létnek egy alapköltsége. Nevezzük létminimumnak: elfogadható helyen lakom, tudom fizetni a rezsit, elfogadható minőségű ruhát tudok venni magamnak, elfogadható minőségű ételt eszem (legalább napi egyszer meleget), közlekedek (kifizetem a bérletem, netán fenntartok egy autót). Ez még nem jólét, ez a lét. Ami efölött van, azt nevezhetjük csak jólétnek.

Hogy mit jelent az elfogadható lakás vagy az elfogadható minőségű étel, arról lehet vitatkozni. Szerintem ez a létminimum kb. 100e Ft/fő/hó. Nettó. Úgy is mondhatom, hogy aki ennyit, vagy ennél kevesebbet keres, annak nincs mozgástere, az nem tudja eldönteni, hogy mire költse a pénzét, mert a létét finanszírozza belőle (hogy vagy cipőt veszek vagy a számlákat fizetem be, az nem igazán döntés). 

A példa kedvéért számoljunk ezzel a 100e Ft-tal. Azt állítom, hogy aki 200 000-et keres, az kétszer olyan jól él, mint aki 150 000-et. Mert neki 100 000Ft-ja van, amit arra költ, amire akar (jobb lakás, minőségibb étel, márkás ruha, vagy épp megtakarítás, ízlés szerint), míg a másiknak csak 50 000. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor aki kétszer olyan jól él, nem fizet kétszer annyi adót. A példában pl. csak 33%-kal fizet többet.

Egyébként az adórendszer is tudja ezt. Ezért találták ki az adójóváírást. Kb. 120 000 Ft-ig kevesebb adót kellett fizetni. Persze bonyolította is a rendszert.

Ez a jelenség magas jövedelmeknél elhanyagolható. Szerintem ezért nem is érzik át a döntéshozók. Aki 2 milliót keres, az 1,9-cel gazdálkodik, aki 1 milliót, az 0,9-cel. Ez már tényleg közel van a kétszereshez.

Most viszont egykulcsos adó van és kész. A kormány saját magának csinált presztízskérdést abból, hogy kitart-e az egy kulcs mellett. Teljesen feleslegesen. Senki nem vitatja, hogy bizonyos helyzetben indokolt lehet ennek a megváltoztatása. Nem lenne feltétlenül meghátrálás. A kormány a kommunikációjában viszont már annyira elkötelezta magát, hogy megengedhetetlen presztízsveszteség lenne visszakozni. Ugye, amikor a hülyeség kitartással párosul. A legújabb hírek szerint máris toldozgatják az "egyszerű adórendszert", mert úgy tűnik mégsem olyan igazságos. Van akinek lesz szuperbruttó, van akinek nem. Lényeg, hogy ne legyen túl bonyolult. Hogy akkor is egykulcsosnak kell hívni, amikor már valójában nem az, na az a kormányzati kommunikáció presztízsadója.

Egyébként lenne egy javaslatom a kormánynak, ha már beragadt az egykulcsos adórendszerben. Csökkentsük az adóalapot a létminimummal. Vagy az egyszerűség kedvéért a minimálbérrel. Így tényleg csak a jólétünk után adóznánk, és maradhatna is az egy kulcs. Akár még magasabb is lehetne az a kulcs. A minimálbéres is boldog, a miniszter sem hazudik, kompenzálni sem kell.

Választópolgár vagyok. Nem vagyok politológus, sem szociológus, sem közgazdász vagy elemző, de még újságíró sem. Politikus meg pláne nem. Vagyis mondhatom, hogy nem kenyerem a politika. Egyszerű polgár, mondhatni átlagember vagyok. Úgy hozta viszont a sors, hogy egy demokratikus országban élek, és négyévente egyszerű polgárból Választópolgárrá avanzsálok. Legalábbis így érzem magam, amikor a kampányban pártok, jelöltek és önjelöltek a kegyeimért (=szavazatomért) versengenek. Pedig ez nincs így. Nemcsak négyévente lesz ugyanis a polgárból választópolgár.

Maistre (és nem Széchenyi) azt mondta, hogy minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Két választás között is választópolgár vagyok. Azt gondolom, hogy aki felelős döntést szeretne hozni, annak két választás között is követnie kell a közéletet, gondolkodnia kell, véleményt kell formálnia. Egy-egy ilyen gondolatot szeretnék megosztani nyilvánosan. Mivel nem vagyok újságíró, szerencsére nem kell minden napi történésből ügyet gyártanom, szabadon válogathatok az engem érdeklő témák között. Szeretek értelmesen vitatkozni, és szeretem megérteni azokat, akikkel nem értek egyet. Erre hívok mindenkit, akinek kedve van hozzá.