Nem foglalkoztat különösebben Gyurcsány pere. Hogy Fletó gazfickó-e, az nem ezen a peren múlik. Van viszont egy határ, amin egy közszereplő nem léphet túl, egy miniszterelnök (mindegy, hogy épp hivatalban van-e) pedig különösen. Ez pedig a jogállami berendezkedés tiszteletben tartása. Ezt a határt Gyurcsány durván átlépte, amikor az ügyészséget koncepciós eljárással vádolta, és emellett nem tudok szótlanul elmenni, mert ez kimondottan káros. Az egyetlen, aki erről beszélt, az Karácsony Gergely (LMP) volt. Szerzett nálam egy pirospontot.
Gyurcsány úgy tesz, mintha ő maga lenne Nagy Imre, a Fidesz pedig A PÁRT. Az ügyészség joggal kérhetné ki magának az alaptalan vádaskodást, de annyira vigyáz a függetlenségére, hogy vitába sem bocsátkozik egy pártpolitikussal. Jól teszi.
Minden közszereplőnek fel kell ismernie, hogy amit ő tesz, ahogy ő viselkedik, arra odafigyelnek az emberek, és ha tetszik, ha nem, ez minta. Én ezt tartom Gyurcsány legnagyobb bűnének. Az is elfogadhatatlan, hogy hazudott, de az még inkább, hogy amikor fény derült erre, nem vállalta a következményét. Ezzel kvázi legalizálta a hazudozást. Most pedig legalizálja a bíróságok semmibe vételét. Hogy várhatjuk el, hogy az emberek becsületesek legyenek, tiszteljék a törvényeket és rendeljék magukat alá a végrehajtó hatalomnak, ha egy miniszterelnök az ellenkezőjét teszi? Ez sokkal rombolóbb, mint a Gyurcsány-kormány bármelyik rossz döntése volt.
Ez a viselkedés egyébként felér egy beismerő vallomással. Gyurcsány arra számít, hogy a bíróság bűnösnek fogja találni. Ha valóban ártatlannak tartaná magát, azt mondaná: tessék, vizsgálják meg jó alaposan, és látni fogják, hogy ártatlan vagyok, a Fidesz pedig (jegyzem meg a feljelentést Schiffer András tette) alaptalanul állított a bíróság elé.
Ugyanezt a társadalmilag romboló viselkedést láthattuk mástól is. Mondhatnám úgyis máStohl is. Nem is Stohl Andrásra gondolok, hanem azokra a színészekre, akik egy kérvényt írtak alá a bíróság befolyásolása érdekében. Botránynak tartom, hogy az értelmiség krémjének számító színésztársadalom egy része nem érti a törvény előtti egyenlőség fogalmát. Mert ha ez mentségéül nem is szolgál, Gyurcsány viselkedése még a szavazatmaximalizálás céljával megmagyarázható. De a színésztársaság lépése egyszerűen érthetetlen, arra magyarázatot sem tudok adni, csak azt, hogy ezek az emberek tényleg a többi ember felett állónak érzik magukat. Már csak ebből is látszik, hogy nem azok. A nagy emberek egyik legfőbb ismérve ugyanis az alázat.