A nyugdíjvagyon államosításának történetére feltette a pontot a kormány. Most már a maradó pénztártagok sem gyűjtögethetik szorgos hangyaként nyugdíjas éveikre a tejeskávéra valót. Hogy lesz-e tej meg kávé, az majd az állambácsi jóindulatán múlik.
Ebben az egészben engem nem az zavar a legjobban, hogy megszűntetik a magánnyugdípénztárakat ilyen-olyan indokokkal. Én elhiszem, hogy egy állami vállalat vagy állami nyugdípénztár is lehet jólműködő, hatékony, gazdaságos, jobb, mint a magánkasszák. Vannak országok, ahol így is van. Az se zavar különösebben, hogy "elvették a magántulajdonom", mert persze elvették, de tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy egy cég számláján nem férek hozzá, vagy az államkincstárban nem férek hozzá. Ezeken túltenném magam, ha valaki kiállt volna, és elmondta volna, hogy holnaptól nincsenek magánkasszák, einstand a pénzre, mert ezért meg amazért így látjuk jónak. Meggyőzhető vagyok, lehet egyetérteni meg szembeszállni az érvekkel. De nem. Nekem azt mondták, hogy választhatok. Választhatok, hogy megtartom-e az esélyt arra, hogy lesz nyugdíjam az államtól, vagy lemondok erről is (hiszen most már tudjuk, a magánpénztárból nem lesz). Ez ám a választás! Még a "Pénzt vagy életet!" is nagyobb dilemma elé állítja az embert.
Van még egy bajom a történettel. Azt üzeni az embereknek: "Ne aggódj, majd az állam gondoskodik rólad!". Hát pont ez a legnagyobb baja a magyar társadalomnak már most is. Mindenki azt várja, hogy jöjjön a munkanélküli segély, a rokkantnyugdíj a mittoménmilyen szociális támogatás. Ezzel választást is lehet nyerni. Mikor üzenik már azt, hogy "Ne várd mástól, hogy megoldja a problémáidat!"? Vagy hogy "Nem azért van az állam, hogy eltartson."? A korrektség kedvéért meg kell jegyezni, hogy volt néhány ilyen üzenetű intézkedése is a kormánynak: segély helyet munkát, közmunkaprogram, rokkantnyugdíjak felülvizsgálata. Egytől-egyik teljes támogatásomat élvezik ezek, és továbbiakat várok. Ugyanígy értekelem, hogy az új alkotmányba bekerült az a mondat, hogy minden ember felelős önmagáért. De a nyugdíjügyben valami egész más történt.