Próbálom követni a kormány gazdaságpolitikáját, de ezt a gyorsnaszádot nem olyan könnyű szemmel tartani. Persze azt várnám a szóvivőktől, hogy segítsenek nekem megérteni, hogy mit miért, de amikor olyan történik, ami nem összeegyeztethető a jól ismert szlogenekkel, akkor nincs más, csak mély hallgatás. Itt sosincs megszorítás. Itt a cégek és az emberek terhei csak csökkenhetnek. De ebbe belefér az áfaemelés, a tb járulék emelése és az eva emelése is. Én komolyan megértem, hogy kell a pénz, hogy indokoltak is lehetnek ezek a lépések, de ezekről egyszerűen nem beszélnek. Lehet abban reménykednek, hogy így nem vesszük észre. Az ellenzék meg kellően töketlen ahhoz, hogy ezekkel a kérdésekkel tematizálja a közvéleményt. Már bocsánat, de az orbánizmus, meg a diktatúra eléggé nevetséges és demagóg szöveg.
Azt hiszem túl nagyképű ígéreteket tett a kormány, és most kénytelen belátni, hogy a valóság nem igazodik a grandiózus víziókhoz. Túl sokat vártak Matolcsytól, és túl szűk a mozgástér. Ráadásul azt hittük vége a válságnak, aztán Európa felpörög és kihúz minket is a kátyúból. Európa meg örül, ha nem esik bele a görög gödörbe, szó sincs száguldozásról. Nekem úgy tűnik, minden terv arra épült, hogy jön majd a 3-6 százalékos növekedés, és akkor lesz pénz munkahelyteremtésre, oktatásra, minden földi jóra. Amíg ez bekövetkezik, addig meg kitart a bankadó meg a nyugdíjpénz. Aztán kiderül, hogy ez álom, részben tőlünk független tényezők miatt semmi realitása. És akkor mi lesz most? Lehet, hogy kifogyott az ötlettár? Ha volt is terv, az borulni látszik. Szerintem politikailag is vállalhatóbb, ha azt mondjuk, hogy amit terveztünk, az nem egészen úgy sikerült, ezért meg amazért, de tudjuk mi a hiba, vagy épp mi változott, és van egy jobb ötletünk. Most nem ezt mondják, úgy tesznek, mintha az új intézkedések ez eredeti tervnek lennének a részei, ami természetesen kiválóan beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Mindegy, ez csak kommunikáció, a lényeg, hogy úgy tűnik, hogy a terven, ami nem jött be valójában változtattak. Azért ez is valami. Csak arra lennék kíváncsi, hogy mi az új terv. Vagy addig látunk csak, hogy legyen egyensúlyban a 2012-es költségvetés? Az rendben van, hogy gyorsnaszád és nehéz követni, nade világos-e az úti cél?